Angyalkák

Halihó! Először is, mindenkinek nagyon boldog karácsonyt kívánunk ezzel a kis One Shot-tal! Reméljük, hogy mindenkinek tetszeni fog! Elképesztően jól esik, hogy részről-részre nyomon követitek a részeket, pipáltok, kommenteltek. Fantasztikusak vagytok! Köszönjük.

Puszi: Pati és Zsó xxx

Ajánlott dal: Wham! - Last Christmas

A fiú már csak otthon akart lenni. Élvezte ugyan a munkájának minden egyes másodpercét, de a karácsonyi hangulat már őt is magával ragadta: érezte anyukája isteni finom mézeskalácsának ízét a szájában, a fenyő mámorító illatát, ami belengi az egész lakást, látta maga előtt a szépen feldíszített karácsonyfát, édesanyja mosolygós arcát, ahogy átnyújtja az ajándékokat. Már ő is mindent megvett, szemével végigpásztázta a hosszú sort ami kettős érzéseket váltott ki belőle; örült, mert ennyien szeretik őt-őket, de már semmire sem vágyott jobban, mint hogy a repülőn legyen végre, mely elrepíti Írországba. Erőteljesen kifújta a levegőt és továbbra is mosolyogva firkálta rá a nevét minden egyes lapra, CD-re és poszterre, melyet elé toltak. Gondolataiból egy kislány rángatta ki; az apró teremtés csupán lábujjhegyen érte fel az asztalt, melyen a One Direction tagjai dedikáltak. Aranyszőke hajában és tengerkék szemeiben a sztár magát vélte felfedezni, a lányka szeme vörös volt és duzzadt a sírástól, szemeiben még mindig ott ültek a könnynek, A fiú csak bátorítóan mosolygott, tekintetét kíváncsian függesztette a kis angyalkára.

-Niall bácsi? - Kérdezte csilingelő hangon, ami mélyen legbelül nagyon megérintette a sztár szívét. Pár mögötte lévő lány felmordult kinyilvánítva nemtetszésüket, de ők ketten egy másodpercre sem szakították meg a szemkontaktust, mintha láthatatlan szál kötötte volna őket össze. - A nővérem azt mondta, te olyan vagy neki, mint egy angyalka! De ő most nagyon beteg... - Törtek elő szeméből ismét a könnyek. - És anya azt mondta imádkozni kell Istenhez, hogy az angyalok eljöjjenek és gyógyítsák meg a nővérkémet... - A fiú tudatáig el sem jutottak még a szavak, de már érezte arcán végigfolyó könnyeket. Szíve szerint elsöpörte volna az útjában álló asztalt, csak, hogy magához szoríthassa a lányt és könnyes kis orcájára mosolyt varázsolhasson. Nem telt tőle többre, csak áthajolt a kettőjüket elválasztó gáton és megfogta könnyektől maszatos kicsi kezét, nem tudott mit mondani, csak csendben elnyelve szomorúsággal kevert meghatottságát várta a folytatást.

-Meggyógyítanád őt? - Nézett  a szőke fiútól várva a legnagyobb karácsonyi csodát melyet ember kaphat. A fiú nem tudott mit mondani, tudta, hogy nem tudja meggyógyítani, de ha az élete múlna rajta sem tudna nemet mondani annak a reménnyel teli szempárnak. Szólásra nyitotta a száját, el szerette volna magyarázni neki, ő nem angyal és nem tud segíteni, de torkában lévő gombóc hatalmasra duzzadt és szeméből kitörő színtiszta érzelmeknek többé nem tudott parancsolni. Most először nem érezte magát gyengének amiatt, hogy sírni látják, erősebbnek érezte magát abban a pillanatban, mint életében eddig bármikor. Mostanra már mindenki őt nézte, szólni ugyan nem mertek, csak bámulták, ahogy a sarokból vállára akasztja gitárját és megkerüli az asztalt, a máskor visítozó rajongók most tisztelet tudóan utat engedtek kedvencüknek, aki kézen fogva indult el a kis angyalkával. Mosolyogva tekintett bele abba a hálásan csillogó élénk kék szempárba, de gyomrát keserűség marta. Hitegette csupán a kislányt, ő maga is tudta, hogy nem tud csodát tenni, akármennyire el szeretné hinni, nem tudja meggyógyítani. A hideg levegő csípte arcukat, de rendíthetetlenül sétáltak a gyönyörű karácsonyi égősorokkal kivilágított Londoni utcákon, csendben, hangtalanul lépdeltek hosszú percekig egymás mellett. Egyre közeledtek a kórházhoz, és a fiút furcsa, eddig nem érzett idegesség fogta el, de hagyta, hogy továbbra is húzza magával a lány. A kórház nyüzsgő épületében könnyen utat talált magának a csöppség, páran intve üdvözölték a furcsa párost. Apró kezei egy másodpercre sem engedték el a fiúét, mintha attól féle, akármelyik pillanatban eltűnhet mellőle az ő angyala. A szőkeség nem értette, hogy tekintheti őt akárki is angyalnak, megmentőnek, de ebben a percben mindent elfelejtett. Azt, hogy percekkel ezelőtt még haza akart menni, azt, hogy a fiúk és Paul is dühös most rá, mert eltűnt; csupán el szerette volna hinni, hogy tényleg képes megtenni, amit a kis csöppség kér tőle. Megértette, hálát kell adnia minden egyes percért, amit kapott és minden emberért, aki valaha az életébe lépett. Szorosabban fogva a gitárjának pántját lépett a fehér falak közé. A szobában egyetlen ágy árválkodott, benne egy vele egyidős lányka feküdt. Sovány testéből csövek álltak ki, csupán tengerkék szemei, telt ajkai és bájos arca emlékeztette az embert, hogy ő valaha egy gyönyörű teremtés volt. Kopasz fejét egy virágmintás kendő takarta. Húga elnyelve könnyeit mellé sétált és mintha porcelánból lenne, oly vigyázva ölelte nővérkéjét.

-Elhoztam neked az angyalkát, aki meggyógyít! - A nagyobbik lány az ajtóban meleg mosollyal álló fiút figyelte, szemébe lassan könnyek gyűltek. Hálásan ölelte meg ismét kishúgát, elrebegve egy halk köszöntet. A szőkeség azóta sem tudott megszólalni, szemét még mindig könnyek marták, de most nem engedte szabadjára őket. Tétován indult az ágy felé, nem tudta, mit kellene mondania. Mindhárman tudták, a szavaknak nincsen jelentőségük többé. Erőtlenül bár, de arrébb csúszott az ágyon melléhez húzva két vékonyka térdét, ezzel helyet adva húgának és az ő angyalának. A kislány mellé telepedett, fejét arra a törékeny vállra hajtva, melyek hónapokkal ezelőtt még az egész világ súlyát képesek lettek volna megtartani. A fiú amilyen tétlenül állt percekkel ezelőtt az ajtóban, most olyan magabiztosan tette meleg, kötött sálját a lány nyakába. Az ágy végébe telepedett nem túl messze a két elképesztő teremtéstől, majd játszani kezdett egy új, jobb, érzelemmel telibb hanggal, mint eddig bármikor. Eddig ismeretlen dallamokat kicsalogatva gitárjából már szinte földöntúli hangszínben énekelve sokatmondó daliait. Sokan megálltak a szoba mellett, hallgatták és csendben figyelték a három különös teremtést, melyek körül mintha a világ megszűnt volna létezni, csupán egymásra figyeltek. A fiú megtanulta végre, mit jelent az igaz szeretet és megértette, ha magát adja, az is sokaknak többet ér, mint bármilyen drága ajándék. Megígérte magának, hogy mostantól csupán a szeretet lesz fontos, az, amit kap és amit ad az embereknek, megtanulta, hogy a szeretetnél nincs nagyobb ajándék a világon. Olyan karácsonyi ajándékot adott a lánynak, melyről fogalma sem volt, megértette vele, ha küzd, győzhet ahogy ő tette, nincs oly nehéz akadály, melyet ne gyűrhetne le könnyűszerrel, ha helyet ad a reménynek a szívében.

A lány hitt gyermekded álmokat dédelgetve, ahogy a kis angyal, mely elhozta neki a sosem remélt csodát, magát a reményt...

Boldog karácsonyt mindenkinek!!