8.fejezet - Ne tedd!

Sziasztok!! Itt is a következő rész!! Megint csak reméljük, hogy tetszeni fog Nektek!

Meg szeretnénk köszönni a sok pipát, a kommenteket, a 10 rendszeres olvasót, és a 2087 oldal megjelenítést!!! Hihetetlen, el sem hisszük, mennyiszer vettétek a fáradtságot, hogy rákattintsatok az oldalunkra, és szántatok pár percet, hogy elolvassátok Barátnőm írásait!! Hihetetlenek vagytok, nem tudjuk elégszer hangoztatni, hogy KÖSZÖNJÜK! 

:.Amy.:

Szólásra nyitotta a száját, de nem jött ki hang a torkán, láttam rajta, hogy többször is bele akart kezdeni mondandójába, de nem tette, helyette csak kapálózott ide-oda, nem tudtam, melyikünk néz ki idiótábban: én, az összevert arcommal, ahogy kuporgok a fürdő padlóján, vagy ő, ahogy reménytelenül kapálózik az ajtóban ácsorogva. Szememből még mindig megállíthatatlanul törtek elő könnyeim, testemet hangtalan zokogás rázta. Ahogy továbbra is csak állt ott engem bámulva, megrázta fejét, majd két hatalmas lépéssel átszelte a fürdőszobát, hogy átölelve felhúzzon a földről. Felemelte fejem, majd kézen fogva a konyhába húzott, ahol még mindig egy szó nélkül leültetett az asztal mellett díszelgő mahagóni székre. Összekuporodva figyeltem, amint a mélyhűtőben turkál, percekkel később kihúzott egy széket és leült elém. Óvatos mozdulatokkal szorította még mindig sajgó arcomhoz a tasakban lévő jeget. Egy ideig csak némán figyelte arcomon végigcsorgó könnyeim, majd még szabad kezével felemelte fejem, hogy bele tudjak nézni abba a jégkék szempárba, melyben ezer ki nem mondott kérdés csillogott.

-Ugye nem Harry tette?! - Egy másodpercre mindketten megfagytunk: én azért, mert nem tudtam feldolgozni az előbbi kérdést, ő pedig csak reménykedve, szinte könyörgő szemmel bámult rám. Szememből csak még gyorsabban záporoztak a könnyek, mire az ő kezéből kicsúszott a tasak és égtelen dühvel pattant fel ültéből, az eddig alatta lévő szék most hatalmasat csattant az eddig néma csendbe burkolózott konyha padlóján. Előkapta a zsebében lapuló telefont és pötyögni kezdett; tudtam, hogy meg kell állítanom, ha Harry-vel ok nélkül kezd el kiabálni, az senkinek sem tesz jót, ráadásul megtudja, hogy mi történt, amit meg végképp nem szerettem volna, tudtam, barátom azonnal szakítana velem, csak azért , hogy engem megóvjon. Minden, még megmaradt lelki erőmet összeszedve kaptam el karját és szorítottam meg olyan erősen amilyen erősen csak tudtam, de még az is csak annyira volt elég, hogy rám pislantson.

- Ne tedd ED! Nem ő volt! Nem... ő... volt... - Szorítottam görcsösen karjátn mire ő egy sóhajjal lerogyott a másik oldalamon lévő székre. Megkönnyebbülten túrt bele vörös tincseibe, majd lehajolt az elejtett tasakért és ismét arcomhoz tartotta.

- Most már ne sírj, jó?! Megoldjuk, bármi is történt! Ne aggódj, nem szólok Harry-nek-Törölte le az arcomon ragadt könnycseppet. Hálásan bólintottam - Van még más sebed is? - Vonta össze szemöldökét rosszallón. 

- Meg tudnád nézni a fejem? Azt hiszem, nincs egy foltban hajam - Húztam el számat de Ed csak nevetett; szerettem őt, mindig meg tudott mosolyogtatni. A jeget ledobta az asztalra és összeborzolta szőkés tincseimet. 

Csak egy kisebb foltot talált ott, ahol megtéptek, úgyhogy végül is akkora baj nem történt , nyugtáztam magamban, hála neki. Úgy döntöttünk, megnézünk egy filmet, hogy meg tudjak nyugodni, bár nekem ehhez elég volt az is, hogy nem vagyok egyedül. Bekapcsoltuk a Hihetetlen Hulk-ot és egy tál pattogatott kukoricával és egy csésze teával letelepedtünk a kanapéra. 

- Miért hitted azt, hogy Harry volt? - Fordultam tétován felé. Hosszú percekig csak némán meredt a tévére, mintha ő sem tudná, miért hitte, de aztán végül felém fordult.

-Tudod... Harry-nek nem tesz jót a sztárság... már nem az a fiú, akivel délutánonként az utcákat róva szórakoztunk, ő már... más... - Hajtotta hátra fejét a kanapé támlájára - Félre ne érts! Ő még mindig a barátom! - Emelte fel kezét védekezőn. Belebámultam a tálamba hitetlenkedve, nem gondoltam volna, hogy ezt hallom tőle. Kíváncsi lettem volna a régi Hazzára, nagyon sokat kellett változnia, ha már a legjobb barátja ilyet mond róla. - Elmondod, mi történt? - Mélyen a szemébe nézve bólintottam, bíztam Ed-ben, annyira barátságos volt és szavahihetőnek tűnt.

- Őrült rajongók... - Nevettem fel keserűen, mire ő csak rosszallóan csóválta fejét.

-Kértél már tanácsot Elenortól, Danielle-től vagy Perrie-től? - Vett ki egy nagy marék pattogatott kukoricát ölemben pihenő tálból. Bután néztem rá, eddig csak Elenorral és Daniellel találkoztam, de velük is  csak futólag, Perrie-t még csak nem is láttam.

- Gondolod segítenének? - Kortyoltam bele teámba, mire ő csak hangosan felnevetett.

-Természetesen! - Felállt előkapott egy tollat papírt és ráfirkantott három számot, majd átnyújtotta nekem. - Én nem Perrie-t hívnám, ő elég furcsa lány... jó arc! Csak kicsit furcsa... - Megköszöntem neki és csendben csevegve néztük tovább a filmet.  Jó volt, de nem kötött le, a felénél már elnyomott az álom. 

A nap erősen tűzött be déli fekvésű szobám ablakán, befurakodva szemhéjam alá. Kitartóan fúrtam fejem férfi illatú párnámba, mire az felnyögött. Ijedtemben majdnem leugrottam az ágyból, szemeim szinte azonnal kipattantak, legnagyobb meglepetésemre Ed-et pillantottam meg, ahogy éppen az igazak álmát alussza. Elmosolyodtam, tincseivel a sárga és a vörös minden színével játszott a korai napsütés. Teletetovált bal karja még mindig fejem alatt pihent. Nem tudtam, hogy került ide és egy kicsit lelkifurdalásom is volt, amiért barátom tudta nélkül más fiúval aludtam egy ágyban, de az előttem fekvő vöröskére nem lehetett haragudni. Lassan kicsusszantam az ágyból és a fürdő felé vettem az irányt, elővigyázatosan kerültem saját tükörképem, úgy battyogtam a zuhanyzóhoz, majd egy kellemes forró zuhany után magamra kaptam egy bő piros pólót és egy fekete rövidnadrágot, úgy indultam a konyhába reggelit készíteni. Sütöttem két hatalmas tál tojást, majd lefőztem egy nagy adag kávét. Végül legyőzött a kíváncsiságom, nappaliban lévő tükörhöz lépve végigpásztáztam arcom, de legnagyobb meglepetésemre csak egy apró lilás pötty maradt szemem alatt. Megkönnyebbülve fújtam ki eddig tüdőmben tartott levegőt, rögtön jobban indult a reggel, már csak el akartam felejteni a tegnapot és mosolyogni. Halkan benyitottam szobámba, ahol Ed még mindig az ágyon összekuporodva szuszogott. Mosolyogva simogattam meg vörös bozontját.

- Ed, kész a reggeli, héé kelj fel! - Lassan, még mindig csukott szemmel elmosolyodott. Hirtelen karjával átölelte derekam és átdobott az ágy másik oldalára. Kuncogva értem földet a puha párnák között, hagyva, hogy hasamba fúrja fejét. 

- Ha továbbra is ilyen tökéletes leszel, elveszlek Hazzától!! Ugye kávé is van? - Húzódott kicsit távolabb tőlem.

- Van... - nevettem még mindig teli torokból, mire ő csak kipattant az ágyból és magával húzva engem indultunk el reggelizni.