1. fejejezet - Eláruljátok, hogy kik vagytok?

Kezemben a görkorcsolyával száguldottam lefelé a lépcsőn, amint leértem, azonnal felkaptam a táskámat, melyet már jó előre  odakészítettem. Késésben voltam, nem is én lettem volna, ha nem alszom el életem egyik legfontosabb napján. A lépcsőn ülve próbáltam minnél gyorsabban felkapni a korcsolyám. Gyakorlott mozdulattal ütöttem rá a csatjára, amikor megjelent az ajtóban Christi néni. Ő volt a kedvenc nevelőnőm. Mielőtt kiléptem az ajtón, sok sikert kívánt nekem a felvételimhez. Mosolyogva biccentettem és már száguldottam is a zsúfolt főúton. Szívem hangosan zakatolt - már nem voltam olyan jó erőnlétben, mint régen. Túlságosan lefoglaltak az énekpróbák és a felvételire való készülés. Nagyon szerettem Christi nénivel próbálni, ő is abban a bentlakásos iskolában végzett, mint ahova én jelentkezek. Válltáskám szorosan az oldalamhoz fogtam, ahogy befordultam a szűk kis utcába, próbáltam a legrövidebb úton menni, bár már behoztam a lemaradásom, mégis jobbnak láttam sietni. A késést sosem díjazzák. A kereszteződésnél jobbra fordulva egy szalagkorláttal találtam szembe magam. A járda zsúfolásig volt sikítozó lányokkal. Ávonulni rajzuk annyit tett volna, mint aláírni a halálos ítéletemet, így hirtelen ötlettől vezérelve átbújtam a korlát alatt. Még lendületben tovább hajtottam a korcsolyámmal egy nagy piros busz mellett. Nem értettem, miért zárták le az utat. Térdem berogyasztottam és előredőltem a gyorsaság érdekében. Már majdnem a busz elejénél voltam, amikor egy fiatal fiú lépett le a jármű lépcsőjéről. Túl késő volt lefékezni, egy pillanat alatt belerohantam az ijedt tekintetű srácba, aki akár egy krumpliszsák dőlt a földre. Én már nem voltam ilyen szserencsés, a lendületemnek hála átbuckáztam rajta, majd még legalább fél métert csúsztam a betonon. Fejemet a kemény betonba ütöttem, szemhéjam alatt színes kis karikák táncoltak. Testem minden porcikája hasogatott, fülem már-már annyira zúgott, hogy a lányok sikoltozását sem hallottam.

-Atya ég, Harry, minden oké?- harsogta túl a zajt egy elvékonyodó férfihang. Motyogtak még valamit, de azt már nem tudtam kivenni. Talán valami olyasmit, hogy "Mi történt". Szorosan lehunytam a szemeim, majd, mikor már elég jól éreztem magam ahhoz, hogy feláljak, a busz oldalába kapaszkodca küzdöttem fel magam, de mind hiába, korcsolyám kicsúszott a lábam alól és ismét a földön találtam magam. Mire eljutotam addig, hogy újra megpróbáljam, egy szőke, viszonylag alacsony fiúcskát találtam magam előtt, aggódó tekintettel, aki a kezét nyújtotta felém. Elfogadtam, hisz tudtam, úgysem úszok meg egy újabb esést. Amint megfogtam a kezét, tenyerembe niylalt a fájdalom, amitől alig hallhatóan felszisszentem. Feltételeztem, hogy a fiú is hallotta, mivel az az apró mosoly eltűnt ajkáról, mely eddig ott bújkált. Akár egy porcelánbabát, úgy támogatott a busz lépcsőjéhez, melyen már ott ült az a szegény göndör hajú fiú, akit az előbb elgázoltam. A szőkeség folyamatosan beszélt hozzám, bár én nem tudtam felfogni szavait, sokkal jobban lefoglal a hasogató fejfájásom. A szőke fiúcska mellett egy fekete hajú állt, aki szúrós tekintettel nézett, továbbá két fiú nyüzsgött körülöttünk. Egy 40-es éveiben járó férfi állt a busz oldalánál. Az egyik kezével a telefonját, a másikkal pedig a mellettem ülő fiú vállát szorongatta. A beszélgetésből kivettem, hogy a mentőkkel beszél. Én nem mehetek kórházba, ma van a felvételim. Istenem, a felvételim!! 

El akartam lökni magam a lépcsőről, hogy tovább induljak, de az egyik barna hajú fiú minden ellenkezésem ellenére visszaültetett a lépcsőre.

-Nekem mennem kell! - sipítoztam - El fogok késni!

-Itt maradsz és felelesz a tetteidért! Nem gázolhatod el csak úgy őt! - közölte komoran a fekte hajú fiú.

-Nem is az én hibám! Ő lépett le elém! - csattantam fel mérgesen.- Sajnálom, oké?! Miért, ki ő?!  - mérgelődtem a vádakon. Minden fiú összenézett, majd rám bámultak.

-Nem tudod, kik vagyunk? - férdezte a háttal álló, barna hajú fiú.

-Nem. Miért, kéne?

-Ó, szegény kicsi lány csúnyán beverhette a fejét - nevettek.

-Hallod, Paul, rosszul reklámozol! - Erre csak még nagyon nevetésben törtek ki. A férfi - ezek szerint Paul - nagyon csúnyán nézett rájuk.

-De nekem tényleg mennem kell, ezen múlik az életem - próbáltam győzködni őket, mind hiába.

Megjött a mentő és perceken belül már egy orvosi asztalon ültem egy szobában mind az öt fiúval és Paullal.

-Nem akarok szurit! Lou, fogd a kezem! -Nyoszorgott a göndör hajú fiú a velem szembeni asztalon ülve.

-Nyugi Haz! Meg sem fogod érezni! - simogatta meg a fejét-ezek szerint-Louis bátorítóan. 

Tudtam, hogy nem engednek el, míg meg nem vizsgáltak, ezért próbáltam nyugodtan ülni és tűrni, hogy az orvos vattával tisztítja a sebem.

-Eláruljátok végre, hogy kik vagtok?

-Ők a One Direction-válaszolt helyettük az orvos.

-Az én nevem Niall-beszélt tele szájjal a mellettem ülő szőke fiú. Valami undorító kórházi kajával tömve magát.

-Louis-ő ült a göndörhajú fiú mellett.

-Liam-mosolygott kedvesen a barna hajú fiú.

-Zayn-nézett rám még mindig szúrósan a fekete hajú - És akit elütöttél, az Harry - mutatott rá. Angyali mosolyt villantott felém, én pedig egy pillanatra teljesen elmerültem benne, ám ekkor eszembe jutott, miért is vagyok itt.

-Mikor leszek már kész?-ficánkoltam-Atya Isten, hány óra?-Az órára pillantottam. Már el is késtem! Se szó, se beszéd leugrottam az asztalról és már kint is voltam a kórház folyosóján. Amilyen gyorsan csak tudtam az iskolához siettem. Szerencsére közel volt. Testem még mindig sajgott, de a kezeim voltak a legrosszabbak. Végig tele voltak hortsolással és színes foltokkal, és bár az orvos bekötötte, ez nem enyhített a fájdalmamon. 

Az iskolába érve száguldottam a termek között, míg meg nem találtam a "Zeneterem" feliratú ajtót. Berontottam a terembe, de már nem volt bent senki, csak egy férfi, felmosóval a kezében. 

-A válogatás - lihegtem és egyre jobban elöntött a csalódottság, ahogy az üres termet bámultam.

-Sajnálom kisasszony, erről lekésett. Próbálkozzon fél év múlva. - Morogta arrébb tolva a kocsiját. Csak álltam az ajtóban, nem akartam elhinni, hogy lekéstem életem legnagyobb lehetőségét, hogy azt csináljam, amit szeretnék. Lehajtott fejjel indultam el a kijárat felé, nem akartam elhinni, hogy ez a sok gyakorlás mind a semmiért volt. Amint kiértem, letelepedtem az iskola lépcsőjére, fájó fejemet a hűs korláthoz szorította. Csak ültem ott, nem is tudom meddig, és könnyek szúrták a szememet. Nem akartam sírni, megpróbáltam pozitívan állni a dologhoz: fél év múlva újra próbálkozhatok! 

Még lehajtott fejjel is láttam, hogy valaki lehajol elém. Lassan felnéztem, és Niall volt az. a szőke hajú fiú korábbról, gyönyörű tengerkék szemeivel érdeklődően bámult rám.

-Szia őrült lány, aki elcsapta Harry-t!-Integetett vadul az anyósülésen ülő Louis. Éreztem, ahogy egy könnycsepp, melyet olyan erősen vissza akartam tartani, most szabadon száguld le az arcomon. Niall megfogta a kezem, majd kérdés nélkül az autóhoz lökött, beültetett és már indultunk is.

-Hová megyünk? - kérdeztem gyanakvó hangon.

-Enni! - Kiáltotta Niall lelkesen.

-Látom rádfér - Mosolygott bátorítóan Zayn, aki egy fekete filctollat tartott a kezében. Kérdőn néztem rá, mire ő az alvó Harry-re mutatott és vállat vont.  Szegény fiú arca tele volt rajzolva: Arva két oldalára pöndörödő bajuszt kapott, jobb szeme köré pedig egy monoklit. Megpróbáltma olyan halkan nevetni, amilyen halkan csak tudtam. Az összes fiú vidáman mosolygott.

-Betett neki a fájdalomcsillapító - nevetgélt  Liam. Az ő hangját szinte csak most hallottam először, ő ült a kormánynál.

Meghallottam a rádióban az egyik kedvenc számom. Megkértem Niall-t, hogy adjon rá egy kis hangot, épp csak annyit, hogy Harry-t ne zavarja. Ujjaimmal a zene ritmusára doboltam- mindig ezt váltotta ki belőlem ez a banda. Halkan dudorásztam, majd megengedtem magamnak, hogy dudorászásom halk éneklésbe csapjon át.

-Szereted ezt a számot? - kérdezte Liam. Mindenki kíváncsian fordult felém, mire elhallgattam.

-Igen.... Ez egy nagyon vidám szám, egyszerűen jó hallgatni.- Vontam vállat. Tényleg szerettem azt a dalt, mikor rossz kedvem volt, mindig feldobott.

A refrénre a fiúk is beszálltak, és remek hangjuk volt!

-Ez teljesen úgy hangzott, mint....

-Ez volt kedves hallgatóink, a One Direction-től az Up all night.

-Ezt ti éneklitek?? -kicsit kiakadtam a nyilvánvaló tényen, de ők csak nevettek.

-Még mindig tetszik? - Teszi a vállamra a kezét Zayn.

Elismerően bólintottam, Niall elégedetten mosolygott, mintha most hatalmas bókot kapott volna, a fiúk pedig lezártnak tekintették a témát. Közben lassan beparkoltunk a Nando´s, szinte üres parkolójába, erre már Harry is felébredt, majd egy hatalmas ásítás keretében kinyújtóztatta a tagjait. Szétnézett a kocsiban és tágra nyílt szemekkel meredt rám.

-Atya ég! Elcsaphatsz még egyszer, csak nehogy elkezdj sírni! - Nézett rám egyre ijedtebben. Nevetnek kellett, ahogy ranéztem és megláttam az arcán a firkákat és az ijedt tekintetét. Kitört belőlem a nevetés, és olyan jóízűen nevettem, mint ahogyan már régen nem. Láthatóan megkönnyebbült, a fiúk pedig szépen sorban pattantak ki az autóból. Ahogy kitették a lábukat a járműből máris letámadta őket két lány. Harry rájuk mosolygott, mire mindkettő hisztérikus nevetésben tört ki. Amikor mi is csatlakoztunk a nevető lányokhoz, Harry előkapta a telefonját, majd belenézett, és egy hangos "Ezt még visszakapjátok!" kiáltással berohant a kajálda mosdójába. Nevetve indultunk utána. A legeldugottabb boxba ültünk, amit találtunk. A pincérnő egy autogramm fejében nem is sikítozott és nem ólálkodott körülöttünk. Nem gondoltam volna, hogy ismeri őket valaki. Vagy csak én élek "barlangban"? Ezen gondolkodtam, miközben leadtam a rendelésem.

-Na és miért sírt a mi kis hercegnőnk? - kérdezte Zayn.

-Nem akarok nektek panaszkodni - legyintettem - Nem is sírtam!! - csattantam fel.

-De engem érdekel. - kortyolt bele az italába az időközben csatlakozó Harry. Mind várakozóan néztek rám, mire erőteljesen kifújtam a levegöt, és hátradőltem. 

-Egy árvaházban nőttem fel. -  Kis szünetet tartottam, míg megkóstoltam az almalevem - A szüleim 4 éves koromban haltak meg egy autóbalesetben, így kerültem az árvaházba. Mindig is az volt az álmom, hogy éneklésből éljek meg. Gyerekeket szeretnék tanítani. Éppen a felvételimre siettem, amikor... hát, azt már mind tudjátok. Elkéstem és ezért nem felvételizhettem. - mondtam keserűen.

-És mi van a jövő évvel? - kérdezte Liam beleharapva a pitájába.

-1 hét múlva 18 leszek és el kell hagynom az árvaházat. Kollégiumba költöztem volna és igényelnék támogatást, amíg el nem kezdenék dolgozni.

-És akkor most mi lesz veled? - Kíváncsiskodott Niall, miközben a burgere maradékát a szájába tuszkolta. Ez volt az a kérdés, amit nem szerettem volna feltenni magamnak. 

-Mindig lesz valahogy - vontam vállat- Majd megoldom, de ne beszéljünk rólam, hane....-nem tudtam befejezni a mondatot, mivel egy sültkrumpli landolt az arcomon. Harry volt az, aki mérgesen figyelt.

-Ezt most miért kaptam? - kérdeztem letörölve magamról a krumpli által hagyott zsíros nyomot.

-Felelőtlen vagy. Nem állhatsz így hozzá. - ingatta a fejét Zayn.

-Hibásnak érzem magam! Megoldom én - Harry erőösen elgondolkodó fejet vágott.

-Nem!! - jelentettem ki ellentmondást nem tűrően.- Ezért nem akartam elmondani. Mert nem szeretnék senkire támaszkodni! - Liam félbeszakított.

-Én már tudom! - Nem kellett hangosan beszélnie ahhoz, hogy mindenki figyeljen rá - Azt mondod, hogy nem akarsz senki terhére lenni?! Jelenleg egy házban élünk és van egy üres szobánk - tiltakozni szerettem volna, de feltéve a kezét belémfolytotta a szót.

-De! Nem lesz ingyen. - mosolyodott el - Már régóta gondolkodtam rajta, hogy kell valaki, aki főz, mos, takarít ránk! Így a szállás is ingyen van és tanulni is van időd. Persze, csak ha szeretnéd.

Nagyon jó ajánlatnak tünt,  és végülis csak pár hónapról volt szó, és csak nem olyan koszosak...

-Hmm... Kecsektető ajánlat. Eladok pár koszos alsót, és meggazdagszom! - Mind nevetésben törtek ki. Miután lenyugodtak, nyugodtan ettünk tovább a fiúk hülyülésüket hallgatva. Így már megértettem, miért is szeretik őket a rajongók. Nagyon jópofák voltak, ahogy viccesebbnél viccesebb történetekkel vagy poénokkal álltak elő. 

Harry bámulására lettem figyelmes. Belenéztem abba a ragyogó zöld szempárba, melyben kacérság csillogott. Kérdőn felvontam a szemöldököm, mire ő közelebb csúszott.

-Fordulj csak arra! - mutatott az ajtó irányába. Mit sem sejtve elfordítottam a fejem. Éreztem, ahogy kezét állam alá támasztja, hogy biztos a jó irányba nézzek. Akárhogy szuggeráltam, nem láttam semmit. Hirtelen valami meleg és nedves dolog ért az arcomhoz, amitől a gerincem mentén végigfutott egy ismeretlen bizsergés. Ültömben majdhogynem leestem a székrő, mire Harry csillingelö hangján felnevetett. 

-Koszos volt az arcod!

-És ezért végig kell nyalni a képem? - hüledeztem.

-Vigyázz Amy! Harry egy igazi nőcsábász! - nevetett Zayn.

-Megcsalsz? . kérdezte tettetett sértődöttséggel a hangjában Lou.

-Ugye hozzánk költözöl Amy? - kérdezte kiskutyaszemekkel Niall. Öt kíváncsi szempár szegeződött rám. Hirtelen nem is tudtam gondolkodni, csak lassan bólintottam.

-Üzlet megkötve! Nem vonhatod vissza semmi képpen! - rázott kezet velem Louis elégedett vigyorral.